A Nemzeti Emlékezet Program keretében a Kormány a 2009. évet a nyelvújítás vezéralakja, Kazinczy Ferenc – születésének negyedévezredes évfordulója tiszteletére – emlékévnek nyilvánította.
Ennek keretében egész évben, több városban, több helyszínen kiállításokkal, konferenciákkal, szakmai találkozókkal, különböző rendezvényekkel, koncertekkel, fesztiválokkal, ifjúsági programokkal, vetélkedőkkel várnak bennünket a szervezők.
A pályázatok közül a figyelmükbe ajánlom a következőt, de persze nem kizárólag a magas pályázati díjak, sokkal inkább a rendkívül izgalmas, a mai kor emberét megszólító pályázati kiírás miatt.
„HADARVA ÍROK" – SMS TÖRTÉNETEK
Irodalmi és nyelvi pályázat kicsiknek és nagyoknak
Örkény István, amikor az 1960-as évek közepén kitalálta a „hadarva“ írt levelet, eszébe sem juthatott, hogy egy emberöltővel később mindez hétköznapi valóság lesz. Nem hadarva beszélő gyerekek, hanem gyorsan, „karaktereket“ spóroló fiatalok, és már egyre többen, felnőttek írnak „hadarva“ telefonjaikon rövid üzeneteket, információkat vagy mesélnek el néhány szóval és egy-két rövidítéssel egymásnak teljes történeteket. Az sms része életünknek, ahogy az általa életre hívott nyelv is beépült mindennapi nyelvhasználatunkba. Az sms a nyelvi játékosság, a nyelvi újítás, a nyelv kifejező erejének a legjobb példája. Olyan kihívás, amely egyre gyakrabban és egyre intenzívebben fogja próbára tenni nyelvünket.
A Balassi Intézet a „Magyar Nyelv Éve 2009“ programsorozat keretében jeligés pályázatot hirdet két kategóriában.
Az első kategória az iskolásoknak, (18 éves korig) a második a felnőtt korosztály számára szól.
A pályázat témája: az sms nyelvén, a nyelvi játékosságot, a nyelvi újítást kifejező rövid prózai valamint poétikai alkotások írása. A pályaművek terjedelme nem haladhatja meg az 10000 karaktert, ami kb. 50-70 sms terjedelmének felel meg.
A pályázaton magyar nyelven beszélő magánszemélyek vehetnek részt.
A pályázati felhívásra egy pályázó csak egy pályaművet nyújthat be.
A legjobbnak minősített pályázatok díjazásban részesülnek. A pályaműveket a Balassi Intézet által felkért szakértő bíráló bizottság bírálja el. A megszülető pályaművekből a legjobbak kiválasztásával a pályázat kiírója - lehetőség szerint - külön kiadványt jelentet meg.
A pályázat díjai:
Ifjúsági kategória: Felnőtt kategória:
I. díj: 500 000 Ft I. díj: 1 000 000 Ft
II. díj: 300 000 Ft II. díj: 700 000 Ft
III. díj: 200 000 Ft III. díj: 400 000 Ft
A pályadíjakat a bírálóbizottság meg is oszthatja.
A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A pályázati szövegen csak a választott jelige feltüntetését kérjük. A pályázathoz zárt jeligés borítékban kérjük csatolni a pályázó nevét és értesítési címét, vagy telefonszámát, mobilszámát, vagy az e-mail elérhetőségét.
A pályázat kiírója a Balassi Intézet.
A pályázatokat az alábbi címre kérjük:
Balassi Intézet Pályázati Iroda
1519 Budapest, Pf. 385.
A borítékra kérjük, írják rá: „Magyar Nyelv Éve - 2009" Hadarva írok.
A pályázat beadásának (postára adásának) végső határideje: 2009. szeptember 30.
További információk: http://www.szoszavazas.hu/
>
2009-07-19
Magyar Nyelv Éve - 2009


Bécsi szelet
Bécsben a Múzeum téren szombat délután zsong a tömeg. A turisták a bécsi fiatalok közé vegyülve heverésznek az utcai bútorokon.
A vidám hangulathoz két dj keveri a zenét, a bárban hideg italokat kapni, a múzeumok izgalmas kiállításokkal kecsegtetnek.
A fehér épületben állandó kiállítás keretében Egon Schiele polgárpukkasztóan groteszk és a nála sokkal visszafogottabb világot bemutató Gustav Klimt szecessziós képeit nézhetik meg a látogatók.
A fekete házban az amerikai származású absztrakt expresszionista Cy Twombly alkotásait láthatjuk.
Monumentálissá nőtt írásszerű rajzai az antik mítoszok világát bemutatva sajátos stílust alkotva jelennek meg vásznán.
A középső épületben október 18-ig egy portré kiállítás várja az érdeklődőket Robert Mapplethrope, Anton Corbijn, Alberto Garcia Alix,Hellen van Meene, Sally Mann…képeivel.
A kiállított képek többsége nem gyermek szemnek való. A pénztárnál egy táblán fel is tüntetik „Csak 16 éven felülieknek!”
A fényképek között találunk férfi, női és gyermek aktot, lépcsőház korlátjának támaszkodó férfit letolt alsónadrággal, tükörben tükröződő, riadt arcú nemtelen fiatalt vagy percekkel a szülés után lencsevégre kapott elgyötört anyákat.
Museumsplatz 1
1070 Neubau, Wien, Austria
A témához kapcsolódó irodalom: Egy délután Schielével - Olvasósarok


Toward the Within - Dead Can Dance
Legközelebb Szegedhez akkor voltak utoljára mikor Lengyelországban jártak két vagy három éve. Mindez a szerencsének köszönhető. Sikerül újra összejönniük, hogy egy koncert-körutat tegyenek a világ néhány városában, mivel általában külön élnek, távoli, bár szívesen látott társai egymásnak.
Toward the Within az utolsó cd amit Dead Can Dance élőben felvett. Az 1993-es esztendőben, egy koncerten amit a santa monikai Mayfair Theatre-ban tartottak Kaliforniában. Az országot nem kell mondanom , azt hizem :)
A koncertet a következô évben adták ki, januárban, VSH-n és Laser Discen. Olybá` tûnik mintha mindez a réges régi idôkben történt volna, és egész életünkben CD-ék és DVD-ék vettek volna körül minket, De ez nem így van, a régi formátumok épp csakhogy néhány éve tûnedeznek el.

