2009. dec. 2-ától minden szerdán 19 órától az Új Akropolisz szegedi központjában (Juhász Gyula utca 36.) gyakorlati filozófiai kurzust indul három témakört érintve: az önmegismerést, a társadalomfilozófiát és a történetfilozófiát.
2009-11-30
„Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra...”


2009-11-16
Emlékpont Szegeden?
Nem. Hódmezővásárhelyen jártam és olyat láttam, amit Szegeden még soha, Budapesten is csak elvétve, de külföldön már elég gyakran.
A hódmezővásárhelyi Emlékpont-múzeum nem csupán a város múltjáról, az ’56 utáni korszakról szól, hanem talán egy modernizációs folyamatról is, ami talán elindul majd ebben a régióban.
A város maga biztosított hétszázmillió Forintot arra, hogy létrehozza Emlékpontját, azzal a céllal, hogy - szinte először Európában- beszéljen a múltjáról, azzal turisták ezreit vonzza Vásárhelyre.
Tehát a pénzt félretették, a budapesti F. Kovács Attila főépítésszel megterveztették és Schmidt Mária történésszel létrehozták.
Az első meglepetés rögtön az épületbe belépve, a recepciós pultnál fogadja a látogatót. A sok-sok monitorból, amik a pultot magát alkotják fekete-fehér arcok néznek az érkezőre. Közülük néhány némán beszél, a többiek kimerevített képernyőn várják a sorukat, majd kis idő elteltével az imént mozgó kép megáll, és másik három-négy kezd el helyettük mozogni. Így váltják egymást, zsúfoltságot mellőzve az interjúalanyok, melyek egy elmúlt korszakot idéznek. Ez a „levegősség” a kiállítás egészére jellemző, mert a tervezők nem sajnálták a teret csupán egy-egy mondanivalónak áldozni. Így kapott helyet külön térben az öt gigantikus méretű kőkatona, akik a pince szinten külön-külön, üveggel körülhatárolt emelvényen állnak vigyázban. A hatás nem marad el, a látogató a combjukig sem ér fel, ráadásul a katonák felső teste a szabadba nyúlik, esik rájuk az eső vagy süt rájuk a nap, mialatt a „pincébe zártak” lentről leshetik csak a kinti világot. A helyzetünket súlyosbítja, hogy a terem két végfalára erősített faltól falig tükrök, a katonák végtelen sorát láttatják.
De külön teret kapnak a forgatható, háromszögletű táblák is, amiken Hódmezővásárhely II. Világháborús halottainak névsora olvasható. A padló, amin állunk, az nem mindennapi élményt nyújt. A talpunk alatt, ahová csak lépünk, fű terem, miközben a lábaink között repülőgépek repülnek, folyamatos sorozatot szórva a városra. A kép állandó változásban van, mintha egy végeláthatatlan légi csatajelenet zajlana alattunk.
Egy újabb teremben félhomály uralkodik. Ákos szerezte halk zene szól, a tér közepén öt- hat oszlopon, fülhallgatóval ellátott monitor van. Ahány oszlop, annyi történet. Idős hódmezővásárhelyi néni, akinek lesöpörték a padlását, elvitték a párkányon felejtett utolsó húszfilléresét, vagy bajszos öregember, aki azt meséli, miként jártak túl a rendszer eszén. Mindent valódi kukorica borít, a földet, a falat, az oszlopokat. Valósággal ránk nehezedik a múlt.
Az emeletre érve fellélegezhetünk. Itt a ’80-as évek! Kocsma, presszó, kantinok. Műszálas pulcsik a helyi kötödéből, rostos, dobozos üdítőital a szegedi konzervgyárból. Egy hosszú asztal, melynek tetején, mint egy futószalagon, megy a kép, majd megáll, forog, és visszafordul a Hódiköt divattermékeivel.
Még katonák hosszú sora a tapétán, lobogó vörös zászlók, címerek, a magyar föld, képek, nevek, arcok és nevek sokasága, amik a múltunkat idézik. Ilyen a vásárhelyi Emlék.
Miért adjuk Pestnek ami a miénk?
A világviszonylatban is híressé vált Giorgio Vasari: Angyali üdvözlet című festményéről és a múzeum jövőjéről, a szegedi Móra Ferenc Múzeum szóvivőjével, Medgyesi Konstantinnal beszélgettem.
- Ha már a miénk ez a kép, miért adjuk oda Pestnek, miért nem csinálunk neki itthon, Szegeden porverést?
- Itt is van porverés, hiszen a hétfői sajtótájékoztatóra nagyon sokan eljöttek különféle médiumoktól. Ez előtt is volt porverés, a kép már tavaly is látható volt a bibliai műkincs kiállításon. Akkor még nem lehetett 100%-osan tudni, hogy ki a kép festője, de már akkor kiadtunk egy közleményt, hogy úgy tűnik, hogy Vasari.
- Hogy került a kép a múzeum tulajdonába?
- A ’20-as években került be a gyűjteménybe hagyatékként, addig egy gazdag szegedi családé volt. Már akkor gondolkodtak a szakemberek, hogy ki lehetett a szerző. Ami csalafinta dolog, az az, hogy az van ráírva a hátuljára, hogy Raffaello. Azért az nem akármi lett volna, ha kiderül, hogy ez egy Raffaello festmény!
- A család mit tudhatott aképről?
- Számukra sem volt világos, hogy kitől van a kép. A 20-as években Bronzinóként leltározták be, aztán hosszú évtizedeken keresztül lappangott. Volt kiállítva is, de mégsem volt neki megadva a kellő tisztelet. Amikor 2008-ban készültünk a bibliai műkincs kiállításra, akkor az egyik kollégám, Szabó Tamás ajánlotta, hogy vegyük elő újra. Elkezdett kutatni a Szépművészeti Múzeum fele, ott dolgozik egy neves, elismert szakember, aki elkezdte pedzegetni attribútumok (szerzőre utaló jellemzők) alapján a képet. Ezzel elindult egy folyamat, egyre többen foglalkoztak a képpel, egyre több szakember-külföldiek is- jelentette ki, hogy a festmény Vasaritól származik, de nem volt rá bizonyítékuk. A 2008-as kiállításon már az volt a kép alá írva, hogy Giorgio Vasari?. Végül Louis A.Waldmant, a híres Leonárdo-kutatót kerestük meg azzal, hogy adjon írásos szakvélemény a képről. Valamiféle hetedik érzék alapján a Vatikánból indult ki. Bár azt tudta, hogy V.Pius pápának volt kapcsolata Giorgio Vasarival, és azt is, hogy Pius magánkápolnájában sok kép volt, ami később onnan eltűnt. A kutatásai New Yorkba, a Pierpont Morgan Libraryba vezettek, ahol rátalált a kép vázlataira. Ez adta a végleges és megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot arra, hogy az Angyali üdvözlet Giorgio Vasari festménye.
- Ennek a szenzációnak miért nem Szeged, a Móra Ferenc Múzeum aratja le a babérjait? Miért nem mi használjuk ki a lehetőséget arra, hogy emberek ezreit csalogassuk hozzánk?
- Ez teljes véletlen. Már azelőtt odaígértük a Szépművészeti Múzeumnak, mielőtt megkaptuk volna a szakvéleményt. De fél év múlva újra itthon lesz. Addigra még erősebb lesz a hírértéke, hiszen még feljebb fog futni a nagyszabású Botticelli- kiállítás kapcsán. Amikor visszahozzák, akkor itt szintén porverés lesz, az a célunk, hogy önálló terembe kerüljön ez a kép. A múzeum nagy épületnek tűnik, de mégis azzal küzdünk, hogy nincs elég kiállító termünk. Szeretnénk egy külön termet rááldozni, de nem könnyű megvalósítani, hiszen akkor annyival kevesebb helyünk lesz az időszakos kiállítások számára. Ennek a festménynek formálnia kell a múzeum imázsát. Az lenne a jó, ha valamikor kialakulna a köztudatban, hogy a Móra Ferenc Múzeum az a múzeum, ahol van az a bizonyos híres festmény. Ezért dolgozunk.
- Nem félő, hogy akit érdekel ez a kép, megnézi a Szépművészetiben és így majd nem fog eljönni Szegedre? Mivel fogjátok idevonzani az embereket?
- Most van egy tűz. A kérdés az, hogy megtudjuk-e ezt a tüzet tartani. Azért dolgozunk, hogy megtartsuk. Például egy nagy szabású országos konferenciát szervezünk a kiállítás köré, aminek a témája Vasari, vagy az ő korszaka lesz. Biztos, hogy a megnyitóra elhívjuk Louis A.Waldmant is, hogy ő maga mesélhessen az izgalmas útról, ami a szakvélemény kadásához vezetett. De önmagában ez az egy festmény nem fogja megmenteni a múzeumot. Valószínűleg továbbra is pénzeket fognak elvonni, még kevesebb lehetőségünk lesz. Bár a Megyei Önkormányzat azon van, hogy megőrizze a Móra Ferenc Múzeumot, hiszen tisztában van vele, hogy a magyar vidéki múzeumok között az elsők között szerepel látogatottság, sajtóviszhang és szellemi erő szempontjából.
- Miért nem frissítenek, miért nem újítanak? Az már eléggé avit dolog, hogy a múzeumban csupán csak a képek lógnak a falról. Ma már interaktív kiállításokat is szokás szervezni, ami minden korosztályhoz tud szólni. Nem tartanak attól, hogy egyszer csak elfogy a múzeumlátogató réteg és nem lesz, aki pótolja? Nem cél az is, hogy a fiatalokat is becsalogassák a múzeumba?
- Próbáltunk ez irányban lépéseket tenni. Egy Európai Uniós pályázat segítségével érintőképernyős monitorok kerültek a tulajdonunkba. Ezzel egy pici modernizálódás azért megindult. Vannak technikai lehetőségeink, de ahhoz, hogy teljesen interaktívvá váljunk, ahhoz az egész struktúrát át kellene alakítanunk, mindenféle szempontból, hozzáállás szempontjából is.
- Ennek mi az akadálya?
- Rengeteg olyan kollega dolgozik, aki a ’70-es években szocializálódott, akik számára az értékmegőrzés fontosabb, mint az, hogy bejöjjenek az emberek. Ők tradicionalista muzeológusok, akik a hagyományos vonalat erősík. Ez jó is, hiszen a vidéki múzeumok közül a szegedi tudta leginkább megőrizni az értékeket. A tradícionalista muzeológusok - akikre jómagam mint élő legendákra tekintek - azonban nem hívei a modern felé nyitásnak, az új kezdeményezéseknek. Engem sokszor azzal vádolnak, hogy zsibvásárt csinálok a múzeumból. Megszóltak a 2006-ban rendezett Dali kiállításért is.
- Pedig az egy izgalmas tárlat volt a Fekete-Házban. A képek mellett folyamatosan vetítettek is. Még az utcát is átnevezték arra az időre Dalira.
- A 2008-as Vasarely kiállítás már egy kicsit más volt, mint az addigiak. Meghirdettük a „Hozd be a Vasarelydet!” akciót. Szerte az országból érkeztek folyamatosan a képek. A csúcs az volt, amelyik fent volt a világűrben. A beérkező anyagokból a kupolában egy önálló kiállítást tudtunk csinálni, amiről tömegesen az volt a vélemény, hogy jobb, mint maga a kiállítás. Hat hét alatt húszezer látogatója volt. Pedig szakmailag egy Vasarely a Vasari képhez képest huszadrangú, de érdekes volt, mert volt hozzá egy történet. A bibliai műkincs kiállítás nem hozta azt az érdeklődést, mint amire számítottunk. Tízezer látogatót hozott négy-öt hónapon keresztül.
- Ebben az évben nem volt nagy kiállítás.
- Csontváryban gondolkodtunk, de nem jött össze. Aztán Dürerre gondoltunk, de nem megy az sem.
- Nem gondolkodnak abban, hogy a kortárs szegedi művészetet mutassák be? A Csillag börtön lakóinak képeiből tárlat nyílt Budapesten. Vagy Bristrolban Banksynek, a graffitisnek volt kiállítása, több ezer látogatót bevonzva a helyi múzeumba. Nekünk itt van a Kétfarkú Kutya Párt, akik szintén Szegediek.
- Jó ötlet. De azt azért tudni kell, hogy ami nagy kiállítás, ami pénzt hoz, az a világhírű nevekhez köthető. Ezzel is számolnunk kell. Idén legalább hatmilliós hiánnyal fogunk zárni. Fontos, hogy a jövőben megteremtsük a lehetőségét annak, hogy a kiállításainkból befolyó összeg fedezze a költségeinket. De persze az is fontos, hogy frissek is legyünk.
Giorgio Vasari olasz festő, építész, művészettörténeti író volt. Michelangelo tanítványaként a mester nagy római falfestményeinek másolásával képezte ki magát. Vasari Firenzében nagyrészt a Medici-család szolgálatában állt. A művészettörténészek szerint a reneszánsz szót minden bizonnyal ő írta le először. Az Uffizi-palotát, mely a Mediciek kormányzatának székhelye volt, Vasari tervezte. Michelangeloval tanítványi-baráti kapcsolatot ápolt, festett képeket is Michelangelo útmutatásai szerint és az ő tanácsára kezdett építészeti tanulmányokat folytatni.
Hírnevét főleg irodalmi munkásságának köszöneti. Az olasz művészek életrajzainak nagy gyűjteménye, amelyet Le vite de'piu ecellenti pittori, scultori ed architetti címmel 1550-ben, Firenzében és második javított, bővített kiadásban, 1568-ban kiadott (magyarul: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete; Magyar Helikon, 1978), hibái és hiányai dacára a művészeti irodalom mindmáig egyik legjelentősebb forrása. A munka több mint ezer oldal; felbecsülhetetlen forrása a művészettörténet-írásnak.
2009-11-12
ÕSZI ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN
Belépõ 17 órától:400 Ft
16.00 és 21.00 órától : - Kubinyi Anna textilmûvész tárlatvezetése az “Üzenõ textilek” címû kiállításában
17.00 órától - dr. Trogmayer Ottó: A ló féktávolsága könyvbemutató
Zseblámpás látogatás a múzeumi raktárakban (saját zseblámpával)
Mi fortyog a restaurátor üstjében? - mûhelybemutató
Csoportok (max. 15 fõ) indítása 17.00, 18.00 és 20.00, 21.00 órától.
19.00 órától -"SZONETT SZEGEDHEZ" - aktuális divattrend A Szegedi Divatiskola bemutatója Juhász Gyula költeménye alapján
www.mfm.u-szeged.hu


2009-11-04
Zsögödi Nagy Imre kiállítása
A Móra Ferenc Múzeum első emeleti kiállítótermében 2009. november 6-án, pénteken 14.30 órakor kerül sor Zsögödi Nagy Imre festőművész emlékkiállításának megnyitójára. A vendégeket köszönti Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere.
A kiállítást megnyitja Szabó András muzeológus, a Zsögödi Nagy Imre hagyaték kurátora
A tárlat látogatható 2010. január 31-ig hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.
A „fénnyel festő művész” jelzővel is emlegetett jeles erdélyi alkotó tárlata látható közel három hónapon át a Móra Ferenc Múzeumban. A Csíkszeredához tartozó Csíkzsögöd művésze, az 1893-tól 1976-ig élt, 2005-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Zsögödi Nagy Imre emlékkiállítását hozza el Szegedre a Csíki Székely Múzeum, a magyarországi vándorkiállítás újabb állomásaként, hatvan alkotással mutatva be az erdélyi szellemiség következetes őrzőjének művészetét és vele a ragaszkodást a szülőföldhöz. A művészember kapcsolata Nagybányával, vagy a Budapesten és Kecskeméten töltött idő sem bonthatta meg ezt a kötődést a szülővidékkel. Élete elválaszthatatlan a hajdani falutól, Zsögödtől, amely Erdély délkeleti részén a Csíkihavasok és a Hargita hegység közötti medencében, az Olt folyó bal partján fekszik. Az 1920-as évek közepétől a festés mellett neki kellett rendeznie a családi gazdaságot, de később megsokasodott művészi tevékenysége miatt birtokainak egy részét bérbe adta, hisz több alkalommal, vagy egyéni kiállítással jelentkezett, vagy közös kiállításokon vett részt. 1949-ig, a gazdálkodás jelentette számára a megélhetést. Gazdaságának gyarapítása, modernizálása, fejlesztése kiemelte őt az átlagos gazdák sorából, és arra törekedett, hogy példát mutatva gazdaságilag fellendítse Zsögödöt. Ő hozta az első rádiót, kapálógépet, gereblyegépet, vetőgépet a faluba. Ő volt az első síző a környéken. Mint méhész meghonosította a kaptárrendszert. Kísérletet tett a gyümölcstermesztés csíki meghonosításával.
„Gazdálkodó lévén, számára reggeltől estig a modellek társaságában való folyamatos létezés adatott meg, művészléte nem igényelt kinyilatkoztatott vagy választott téma-, motívum-, rendszer- és plasztikakeresést.
A 40-es évek végére alkotólétének említett szervessége megszűnt. A hagyományos életrend a háború után megtört, és a fokozatosan erősödő, a jövőalakítást hirdető, mégis lételégtelenséggel járó időszak következett be. Akkor, élete delén életteret kellet változtatnia.
Ebben az időszakban jelentkezett, s a 60-as évektől pedig megerősödött levegős látványfestészete. Ecsetkezelése egyre finomult, s utolsó korszakában készült alkotásai már szálas, rajzos, majdnem lazúros modorúak. Festészetének plasztikáját, a neoklasszicista tömegalakítást megőrizve egyre dúsabb és színesebb szálból szőtte. Művészetében nem a plein air valós impresszionizmusa, hanem annak egy sajátos változata vált uralkodóvá. Fontos volt számára a tér, amit az alakok méretezésével is hangsúlyoz. Ezzel is fokozva a keret-táj mélységét – a térerőt. … Nagy Imre festészetének tanulmányozásához és megértéséhez feltétlenül szükséges a Csíki-medence különleges éghajlata miatt kialakuló fényviszonyok figyelembevétele. Csak ennek ismeretében érthető meg igazán, hogy koloritja – ami jórészt ennek a természeti hatásnak a következtében alakult ki, és vált egyedien harsánnyá –, miképpen határozta meg életművét. Képein a fényversengés következtében jött létre a szín színteremtése. Szándékosan kerülte a silány színviszonyt. Csak néhány téli képet festett. „ – írja róla Szabó András főmuzeológus, a Zsögödi Nagy Imre hagyaték kurátora.
A művész 52 évet alkotott, műveiből keveset adott el, s élete végén – amit tudott visszavásárolt –, hogy lehetőség szerint mindene közgyűjteménybe kerülhessen. Köz- és részleges magángyűjteményi hagyatéka, amely a vázlatokat és a kész műveket egyaránt tartalmazza, 6.912 darabból áll. Művei az erdélyi és magyarországi közgyűjteményeken túl olyan jelentős múzeumokban is megtalálhatók, mint a velencei és nürnbergi városi múzeum, vagy a londoni Királyi Képtár. A leggazdagabb anyag természetesen a Csíki Székely Múzeumban van, szám szerint 6547 alkotás. Ebből kerül egy kicsinyke ízelítő a magyarországi, szegedi közönség elé.

